: A királynő szeretői 3.

3.

-Gyere...-suttogott egy romlott és bájos hang, mely selymes és rózsaszín balzsamként áradt szét a levegőben lassú ködben fojtogatva az alvó Inuyashát.

A fiú szemei megrándultak, miközben fáradt ujjai görcsösen megszorították a földet, melyből a zöld fő tépve lobogott a fuldokló sötétben.

-Gyere...-siklott végig újra a hang.

Inuyasha megremegett, miközben kimonójához feszesen hozzá tapadt kiéhezett férfiassága. Fülei izgatottan megrándultak, miközben szomjas és tiltakozó sóhaly folyt ki lihegő ajkai mögül.

-Gyeeeeeeeereeeeeee...-suttogta kéjes önelégültséggel az ismeretlen dallam, vágyakozó ködbe mártva meg Inuyasha elméjét, kinek teste hirtelen felkelt, szemhélyai pedig vadul elszakítva egymást megmutatták fakón üveges tekintetét.

A fiú élő bábúként indult meg a füleibe harsogó hang miatt.

-Gyereeeeeeee...-sziszegte a hívó, ellenálhatatlan erő.

Shippou álmosan felriadt, amint megpillantotta Inuyashát, ki akadozó, csoszogó léptekkel vájt árkokat a földbe.

-Gyere....-csiklandozta elméjét a parancsoló dallam, mely kihívó, lila szemeivel meredt rá a bájos felleg finom illatú habjai mögül.

-Inuyasha?-csodálkozott álmos szemeivel a kis róka.

A fiú nem figyelt Shippoura. Lassan elindult az erdőbe a nem is oly távoli hegyek eleven szirtjei fele.

Kouga ökle vad elkeseredettséggel vájt bele az egyik rém fejébe, mely sikamlós testével buggyant elő a tojásból. Ayame fájdalmasan felnyöszörgött vállán. A fiú dühödten megfordult és letépte a lány hátába csimpaszkodó szörnyeteget, mely éhes csecsemőként sírt, miközben agyarai mögül az emésztő nyál vérrel kevert folyója habzott elő.

-Nyomorultak...-folyt le arcáról egy izzadságcsepp, amint a tojásokból sorra vedlettek ki a kis lények.

Inuyasha feje lassan emelkedett fel. Kába tekintetével körülnézett. Szinte semmit sem látott, ugyanis az egész világ zihált és forgott körülötte, táncoló fénygömbök raját vetítve fakó szemei elé. Bágyadtam tekintett maga mellé.

-Kago...?-suttogta szomjasan.

Egy gyönyörű nő lépett oda hozzá, kinek ajkai mögül a csábító, rózsaszín lehellett fojtogató füstje áradt szét a fiú arcán. Inuyasha kábultan, mégis, vágytól verejtékezve lihegett a ragacsos falhoz tapadva, miközben nyelvét halványan kiöltve szuszogott, mint egy szomjas kiskutya. Az idegen feléje hajolt. Levetette az arcát eltakaró maszkot, mi fémes sikollyal a földre koppant. Bájos, lila hajfürtjei szelíden lengtek finom vonásai előtt, miközben tiszta, szenvedélytől csillogó szemekkel megcsókolta a fiú pírba boruló arcát.

-Inuyasha...-nyöszörgött fel egy ismerős hang.

Az idegen nő felsóhajtott és fejét hátra vetve megmarkolta gömbölyded melleit, ujjaival megsimítva tüzes ajkait, mikről mohó nyál csorgott alá. Az idegen arany kardja felszakította a sóhajtozó fiú felső kimonóját, mely lobogva a földre hullott. Tekergő nyelve rátapadt Inuyasha verejtékektől keserű izmaira, majd a kemény mellbimbókba haraptak bele gyengéd fogai.

-Mond...Kívánsz?-suttogta a nő, miközben gyengéden a fiú felé hajolt, kinek fülei izgatott és várakozó kéjjel lekonyultak. Az idegen karmos ujjai végigkaristolták fiú lihegő izmait, halvány sebeket marva rájuk, mikből a száradó vér vörös buborékai gyönygöztek elő.

-Mond...Milyennek tartasz?

Inuyasha arca égető pírban úszott.

-Mond...Gyönyörű vagyok?-azzal ajkait a fiú dobogó torkához tapasztotta.

A nő szája hirtelen torz fintorra förmedt, miközben gyengéd szemeiben meglepett és dühös gúny dülledt elő. Végigszaglászta a sóhajtozó fiút, majd csalódott hévvel hátrább lépett tőle:

-Egy korcs? Egy félig szellem? Hogy lehet?-azzal remegő ajkakkal a magasba emelte kardját-Így semmi hasznom sincs belőled te NYOMORULT KIS EMBERIVADÉK!

A nő arca fellángoló dühvel villant fel a vérszomjas pengén. Hirtelen kékes csík úszott el a levegőben, mely megsúrolta az idegen bőrét, ki halvány húscafatjainak függönyében fürödve rábámult elfehéredő szemeivel a betolakodók fele, miközben szája a sötét ráncok barázdái közé süllyedt.

Inuyasha szemei hirtelen kitisztultak. Csodálkozva magára tekintett, majd Kagoméra, ki fenyegetően a gonosz fele szegezte újabb nyílvesszőjét:

-Ereszd el Inuyashát!

A nő kardja gúnyosan megkaristolta az eleven földet, miközben lila tincseinek selymes tengere gúnytól ráncos szemei elé omlottak:

-Örömmel, nem kell nekem egy ilyen selejt. Szánalmas és gyomorforgató, hogy egy ember és egy szellem véréből született egy ilyen undormány, mit a legnagyobb örömmel fogok szétszedni...-azzal önelégült arccal a fiúra szegezte kardját.

Inuyasha kezei dühödten szakadtak ki az ocsmány fal fojtogató nyálából. A nő arca meglepett dühre simult ki, miközben besüppedt szemei elkerekedett méreggel a fiúra tekintettek. Inuyasha karmai felszántották a levegőt, megsebezve a gonosz arcát. Az ellenfél kicsit meghátrált és remegő kézzel a képéhez kapott. Ujjai közt halvány vére folyt végig forrón a földre föccsenve. A nő dühödten sziszegni kezdett haragtól rekedt hangjával:

-Te fattyú...elrondítottál...-azzal a kard újra megvillant.

Hirtelen kékes fényvihar robbant fel. A nő meglepetten maga elé rántotta a pengét, mely eltérítette a támadást. Kagome ijedten a felszakadó, eleven falak nyálkás sűrűje fele tekintett. A kavargó füstből egy fehér alak lépett elő. Miroku és Sango előmeredtek a sikítozó bestiák tengere mögül, Inuyasha pedig verejtékző arcát felkapva nyögött fel. A gonosz köpenye fenyegtő meglepettséggel kavarodott meg a levegőben, miközben megfordulva apró ajkai mögül sziszegés hullámzott elő csikorgó kardjával összevegyülve:

-Te...

A férfi nyugodtan lépett be terembe ezüstös haját lengetve.

-Sesshomaru...-fintorodott el a nő.

-Hamono...-suttogta természetes nyugodtsággal.

-Te ismered ezt a nőt?-lihegett fel Inuyasha.

Kagome sértődötten a fiúra meredt és kimérten megköszürülte torkát:

-Fekszik...

Inuyasha nyögve kiszakadt a falból és görcsös végtagokkal elterült a földön.

-Ezt azért kaptad, mert meg akartál csalni ezzel a boszorkánnyal...-derengtek a lány szemei.

Miroku és Sango befutottak a nyirkos terembe, miközben szörnyeket kaszabolva a lány fele ordíottak:

-Nem Inuyasha hibája. Elbűvölte.

-Így igaz...-bólintott Shippou, kinek szemét egy kendő takarta el-láttam a szemében.-azzal Sango lábához tapadt ijedtében.

-A picinyeim...-nyögött fel sértődött bosszúval Hamono és Sesshomarura tekintett.

-A picinyeid? Ezúttal kit hálóztál be? Milyen szerencsétlen szellemet?-kérdezte lenézően a férfi-Hisz mindig is ezt akartad...Minél erősebb szellemférfit választani, hogy életet tudjál adni az undorító fattyúidnak.

-A túlélésért teszem. Ha nem tenném a fajom kipusztulna..-hunyorgott, miközben tincsei véres méreggel elsötétülő vonásaira kígyóztak.

-A fajod? Meglehet...Ezért vagy ilyen szánalmas. Ahogy elnézem a gyerekeid a te gyengesédeget örökölték. Ezért van szükséged a legerősebbre, mert az igazi valód még az életre is méltatlan. Lehet hogy most, a kardoddal erősebb vagy és szebbnek is tűnsz az új csomagolásodban, de tudom hogy csak rohadt belsőt takarsz. Hisz ki akarna veled párosodni...-mosolygott el-De azt sose gondoltam volna, hogy még a szerencsétlen kisöcsémet is be fogod hálózni...-tekintett lenézően a feltápászkodó fiú fele.

-Megadhattam volna neked mindent. Együtt...

-Nem kívánlak. Undorodom tőled, mert láttalak igazából...-azzal előhúzta a kardját.

-Undorító lenne?-buggyant ki Miroku szájából egy nyálcsepp.

Sango ébresztette fel, ki továbbra is viaskodott a szörnyekkel.

Hamono hunyorogni kezdett, majd hirtelen eltaszította magát a földtől, miközben rekedtes hangja sértett durvasággal robajlott fel:

-Meglátjuk hogy ki a szánalmas!-azzal a két kard villámokat spriccelve összecsapott.

Sesshomaru egy könnyed mozdulattal kitért a támadás elől, amint a parázsló penge fenyegető süvítéssel véres cafatokat tépett ki mellette a sikítozó levegőből. Inuyasha döbbenten nézte a harcolókat.

-Erőltessétek meg ti is magatokat!-üvöltött fel Sango és Miroku egyszerre Kagome és Inuyasha fele.

Sesshomaru és Hamono kardja újra egymásba mélyedt bele, szaggató sziszeggéssel karistolva az ellenfél sikítozó fegyverét, mely fémes és kattogó nyikorgás közepette eltaszította a másikat. Utána ismét, szikrázó fenyegetéssel csikordultak fel. A pengék csörömpölő sziszegése robbant fel újra és újra a levegőben. A nő a férfi elé hajolt, arcukat a sipító kardok fémes teste válaszota el, és mérges hunyor kíséretében ránézett:

-Még mindig szánalmasnak tartasz?

A nő eltaszította magától a döbbent férfit, majd rekedtes nyögés közepette újra meglendítette fegyverét, mely lobogó palastjának tengerében fürödve belemart a tokijin-be.

Inuyasha karmaival szétszedett egy támadó bestiát, majd harcoló bátyja fele forult.

Hamono kardja eltaszította a verejtékző férfit, ki megállt és nyugodt, mégis értetlen szemeivel a kuncogó nőre meredt. Hamono lila hajfürtjei romlott szalagokként tapadtak rá verejtékző bőréhez, miközben ajkai elégedett ráncokkal csillogtak fel:

-Fejlődtem, mióta legutóbb találkoztunk. Még mindig nem tartasz méltónak hozzád?

-Nem...-suttogta természetes higgadsággal.

Hamano feketén hunyorgott. Hirtelen Inuyasha ugrott fel a Tetsuigát előkapva. A gonosz köpenye megtévesztő játékkal hullámzott a ködös levegőben, melynek fekete habjai mögül ekőbukkant a lila tekintete, majd a sercegő kard szaggató alakja is. Inuyasha szemei döbbenten gúbbadtak ki arcából, amint égető fájdalom hasított bele jobb kezébe. Az aranyozott penge megmártózott izzadó húsába, mely fájdalomtól recsegve vért spriccelt magából. Kagome ijedten felkapta tekintetét, amint meghallotta a felszakadó hús velős hangját. A fiú a fájdalommal nem törődve felhörgött:

-Egy kis karcolás nem elég...

A nő eltaszította magától Inuyashát, majd kinyújtotta feléje kezét. A fiú lába alatt a talaj hirtelen életre kelt és nyálat okádva próbálta megbénítani.

-Nyomorult...-nyúltak ki csontos ujjai a nőnek-Ne akarj megalázni a korcs véreddel!-acsargott fel kigúbadó szemeivel a kígyózó hajfürök függönye mögül.

Inuyasha nyögve megdermedt, majd hirtelen morogva felemelte lábát, miről a bőre szakadt le, és lassú, de kitartó léptekkel elindult, patakzó vérét húzva a földön.

-Ez lehetetlen...-simultak ki döbenten besüppedt szemei alatt a féktelen ráncok.

Inuyasha verejtékezve ment tovább, miközben görcsösen a magasba emelte a kardot:

-Igen...Korcs vagyok...És ezért tudlak legyőzni...Ezért nem tudsz ártani nekem...

-Menj a pokolba te szánalmas fattyú az emberekkel együtt!!!!!-azzal megvillant a nő kardja.

Hamono csodálkozva tekintett ellenfeleire a levegőt megtöltő húscafatok kavargó felhője mögül, mik szelíd ködként hullámoztak szét. Tompa csörömpöléssel a kardja a földre esett, miközben elterülő alakja bukott látomásként kezdett zuhanni, kinyújtva elcsontosodó ujjait.

Kagome íjának húrja még mindig vadul remegett:

-Te ribanc! Nem nyúlhatsz hozzá!!!!!!!! Értetted, te szajhaaaaaaaaaa!-azzal Inuyasha fele rohant és felsegítette a felengedő talajról.

Sesshomaru odalépett Hamono megmerevedett teste elé.

-Vége?-kérdezte Sango.

Hirtelen a sebből nyálkás trutymó hízott elő, majd a magasba csapva tüskés karokat növesztett és szétfeszítette a nő testét. Óriási, hüllőszerű terentmény bújt elő belőle, mint egy jelmezből. A magasba emelkedett és óriási, húsos fejével Sesshomarura meredt. Vértől mocskos agyarai mögül a bugyborgó nyál mohón fröcsögött lefele, miközben előrenyúló pofájából az érdes tüskék nyálkás rengetege villant meg. Hatalmas, skorpiószerű farka vad lendülettel meghullámzott a szétszakadó cafatoktól kavargó levegő véres esője mögött, miközben zsíros, pikkelyes teste szétfolyó, habzó masszaként a férfi lábai elé ömlött. Vérszomjas fejével dühödten ellenfeleire meredt, miközben húsos fogai mögül fenyegető sziszegés süvített elő nyálat priccelve szét.

-Pfúj...-tette szája elé kezét Miroku.

-Hát nem megmondtam?-azzal Sesshomaru maga elé emelte kardját-Tűnj el az egész fatáddal együtt erről a földről!

A szörnyeteg megindult, de hirtelen kékes fény töltötte meg pikkelyeinek barázdáit, mik szétolvadva megfröccsentek a szikrázó levegő üvöltő viharában. Száját kitátotta, miből cafatokra robbanó nyelve vonaglott meg, majd kíntól remegő testtel megfulladt a gyermekeit is elmosó tenger feneketlen habjaiban.

Kouga fáradtan görnyedt előre, és tekintett rá a közeledő lényekre. Hirtelen a kis bestiák sikoltozva szétloccsantak, fekete vérükkel mocskolva be a megkeményedő kövek barázdáit. A fiú megölelte a felébredő Ayamét, ki vállát átkarolva ránézett csillogó, zöld szemeivel.

-Tűnjünk el innen...-azzal öklét az öntudatát elvesztő falba vágta, mely felrepedve utat engedett az ezüstös napfény tengerének.

Sesshomaru leengedte füstölgő kardját és a fröcsögő húskopac fele nézett, majd lassú, természetes léptekkel a kijárat fele indult, mintha mi sem történt volna.

-Sesshomaru. Köszönjük.-mosolygott Kagome.

-Mit köszönsz meg? Nem értetek tettem. Volt egy kis elszámolni valóm vele. Hamona, a királynő...A gyerekei...és a fészek immár elpusztult...Nem tehetek róla, hogy úton útfélben belétek botlok...-azzal fehér alakja beleolvadt a felszikrázó nap habjaiba.

Várakozó percek teltek el, mikor Inuyasha zavartan oda lépett Kagome elé:

-Bocsánat, és köszönöm...

-Nem...nincs miért bocsánatot kérned. Elbűvöltek...De...

Inuyasha fülei izgatottan a magasba csaptak.

-Fekszik...-sóhajtott fel a lány.

-Ezt most...iér?-nyöszörgött fel a fiú.

-Mert akkoris egy másik, ráaddásul idegen nővel voltál! Még a végén olyan leszel, mint ő!-azzal dühödten rámutatott Mirokura.

-Hogyérted, hogy olyan lesz, mint én?-kapta fel sértődötten fejét a szerzetes.

Óriási veszekedés robbant ki, melyben a sikítozások, a féktelen érzelmek és makacs morgások áradata egy érthetetlen, artikulátlan hullámmá folyt össze. Shippou tanácstalanul a mellette gubbasztó Kirara fele fordult és felsóhajtott:

-Ezek mindig veszekednek...Sosem fogom megérteni őket...Kirara? Szerinted már levehetem?

Vége