Lemi Ymel

Gyűlölve szeretni

- Gyűlöllek…- suttogta Kagura elhaló hangon, majd halkan felnyögött az újabb, testébe nyilalló fájdalomtól.

- Mondd ki még egyszer, annyira szeretem hallgatni!- vigyorgott arcába a kegyetlenségtől átitatott félszellem. A szélboszorka a földön fetrengett hihetetlen kínok között, újra és újra átélvén szívének megszorítását. Ajkai elszakították egymást, de hang nem jött ki a torkán. Remegő nyálcsepp ült ki ajkára mely a földre pottyant. Naraku felnevetett. Ismét összébb szorította jobb markát, melynek hatására a szellemnő vonaglani kezdett a padlón. Nyögni próbált azonban csak vért és nyálat tudott felszínre hozni testéből. Majd lassan enyhült a fájdalom. Szeméből kín-öröm könny csordult ki, amint látta eltűnni a szívét jelképező kis fekete gömböt teremtője kezéből.

- Csak még egyszer mondd ki, és kimegyek, hogy össze tudd szedni magad-, vicsorogta a nő szemébe Naraku.

- Gyűlöllek…

- Okos kislány vagy Kagura! Most pedig szedd össze magad!- váltott át a férfi arckifejezése vicsorból színtiszta kárörömmé. Miután elhagyta a szobát, a széllovas sírva fakadt. Erősen szorította különböző testrészeit attól félve, hogy esetleg a kínoktól egyszerűen elhagyja őket. Halk szitkairól tudta, hogy kínzója fülébe jutnak.

- Gyűlöllek Naraku! Teljes szívemből gyűlöllek! Abból a szívből, amit magadnál tartasz. Azt kívánom neked, bárcsak legyőznének. Megalázó vereséged lenne, te patkány…- és eközben a szitkokból erőt merítve föltápászkodott remegő lábaira. Ám gyenge volt ahhoz, hogy meg is tartsa magát.

Lassan leszállt az éj. Kagura megsemmisülten feküdt ott, ahol összeesett és nem akart tudni a világról. Mélyen gondolataiban úszkált, mikor az ajtóban megjelent teremtője. Naraku szája gúnyosan görbült félmosolyra és közelebb lépett a fekvő szellemnőhöz.

- Ennyi ideig tart felépülnöd? Ennyire gyenge lennél Kagura?- és törökülésben elhelyezkedett a nőtől kicsit távolabb a fal mellett. Kagura kinyitotta szemeit és a benne lévő összes utálkozást a félszellemre irányította.

- Nem vagyok gyenge…- lehelte óvatosan és már vissza is csukta volna szemét, ha nem jön a következő kérdés.

- Hát akkor mi tart vissza Kagura? Miért nem állsz föl, hogy eltűnj?

- Mindegy mit teszek, úgyis meglelsz. Ennél még a halál is jobb- felelte a nő habozás nélkül. Naraku látta, hogy a széllovas valóban így is gondolja, így szája hirtelen még szélesebb és gonoszabb vigyorba görbült.

- Szóval a halált vágyod? Az kell neked Kagura? Megadom neked, amire vágysz de… előbb eljátszadozom veled!- suttogta jégcsap hidegen és négykézlábra emelkedve Kagura felé indult. A nő hirtelen nem is tudta mit akarhat teremtője, majd felismerése nyomán hozzá méltóan szélsebes mozdulattal fölpattant, hogy távozzon. Ám Naraku sem volt rest, és megragadta leendő játékszere karját.

- Ugyan Kagura! Jó lesz, meglásd! Ezek után megkapod, amire vágysz, a megváltást!- és magához rántotta a menekülni próbáló testet. Kagura holtsápadtan próbált meg vergődni hasztalan. Teremtője lefogta mindkét kezét és fogai, közé vette kimonója nyakát. Óvatosan elrántotta, hogy a hófehér bőr kivillant az anyag mögül. Lassan húzta végig nyelvét a szűz bőrön mely hirtelen libára kezdett hasonlítani.

- Gyűlöllek téged… gyűlöllek…- nyöszörögte a szélboszorka, miközben maga sem merte elhinni, hogy tetszik neki, amit gazdája művel.

- Gyűlölj csak… gyűlölj… annál jobb lesz… gyűlölj minél jobban…- suttogta a félszellem a nő fülébe néha bele is harapva. Kagura könnye kicsordult, és magában hatalmas harcot kezdett vívni azért, hogy elhitesse magával, nem élvezi. Pedig élvezte. Ahogy Naraku elengedte egyik kezét, és mellére nyomta; ahogy fülébe suttogott gerjesztően; ahogy nyállal borította nyakát. És az élvezet mellett tiszta szívéből gyűlölte a féldémont, aki most kimonóját szaggatta szét. Apró cafatokban lógott róla a kelme, de örült neki, hogy mutogathatja magát. Szívét és testét elöntötte a kínzó, mardosó vágy. Teremtője kezeire tette sajátjait és erősen belevájta körmeit a kézfejekbe. Naraku felmorrant, és cserébe a széllovas melleit karmolta kissé véresre. De Kagura jólesően felnyögött, mire kínzójában tudatosult, mit kell tennie. Lelökte a nőt öléből, majd kimonófelsőjét eldobva fölé térdelt. Körmeit végigfutatta a csupasz hason. Útját kissé véres csíkok jelölték.

- Gyűlöllek… csináld még…- nyöszörögte a szélboszorka élvezettől remegő hangon, maga pedig gazdája hátát kezdte szántani körmeivel. Egyre véresebbek lettek. Majd egyszerre összelendültek és csókot váltottak. Harapták egymás ajkait, szinte szürcsölték a kicsorduló vért. Perceken keresztül. A féldémon végül tovább indult és lassan végigharapdálta Kagura nyakát, mellbimbóit, hasfalát és végül a combjait kezdte falni. Mindeközben a széllovas felült és a fekete tincsekbe fúrta vérrel áztatott körmeit. Naraku egyre közelebb táncoltatta ajkait a nedvedző hüvelyhez. Megharapta a fehéres váladékkal borított csiklókat, mire a szellemnő felsikított. Lassan a tébolyba kergette az a tudat, hogy most leggyűlöltebb teremtőjével okoznak felejthetetlen örömet egymásnak. Naraku föltérdelt ismét. Meglökte a verítékező női testet, és megfordította. Nadrágját letolva hátulról hatolt a nő gyönyörű testébe. Kagura is föltérdelt, így a neki örömet okozó átkarolta melleit és fájóan megmarkolta. Másik kezének két ujja hüvelyében mozgott. Gyors volt a tempó. Iszonyatosan fájdalmas, de kínzóan jó. Ritmusos nyögések töltötték be a levegőt. A csúcs pillanatában a széllovas felkiáltott:

- Gyűlöllek!- és lehanyatlott a földre. Remegő testét alvadt vér és veríték borította. Szemeit gazdájára emelte, aki vigyorogva bámulta a tehetetlen, de élvezetes kínok között nyüglődő testet.

- Most pedig megkapod a megváltást Kagura!- és erre a végszóra, valami szilánkokra tört a kezében. A széllovas felsikított, majd elernyedt és nem mozdult többé. Teste apró fényekké foszlott melyet bekebelezett a palota ingoványszerű mérges sötétje.