HENTAI- Szabad szerelem(Wolf's Rain)

A fehér hóban kusza farkaslábnyomok mélyedései váltak
láthatóvá, miközben langy, elmosó havazás ereszkedett lassan
rájuk...
-Nincs olyan hely, hogy Paradicsom...
Az ezüstös havazás hulló csillagok parányi könnyeiként
csillámlott lefele a menyekből.
-A világvége után nincsen semmi...
A kusza farkasnyomok lassan összeolvadtak, majd elmosódtak.
A fehér buckák közé olvadva egy fehér farkas elterült alakja
vált láthatóvá a csendes hó gyászos függönyében.
-Nem számít milyen messze mész, a végtelen út sosem ér véget...
A pelyhek lassan borították be az állatot, hidegen takarva
be és olvasztva össze a nyugodt és mozdulatlan föld habjaival.
-De a harag ellenére...miért űz valami, hogy megtaláljam?
A farkas fakó, arany szemeivel halkan nézte a fehér
végtelent. A hó lassan esett...Elrejtő fátyola nyugodtan
gyöngyöződött a levegőben, szelíden borítva be lényét.
Szemei álmosan becsukódtak...
-Hallom, hogy valaki szólít engem...azt mondja: Találd meg a
Paradicsomba vezető utat...

Kiba nyugodtan letekintett a csillámló vízfelszínre, melyben
tükröződött igazi lénye: a büszke fehér farkas. Tekintete
zavartalan volt, úgy kéklett, akár a nyugodt, szélcsendes
tenger sima tükre. Szomjas volt, kezét mohón a vízbe márotta
és inni kezdett. Hirtelen bájos, huncut, női kacaj
hullámzott végig a levegőben. A szivárvány színeiben
pompázó, kis tó túloldalán szép, vidám lány ült, ki
barátságosan Kibára tekintett. A fiú barna tincsei
meglepetten lengtek a kellemes szél habjaiban, amint
gyönyörű szemeivel az ezüstös vízre tekintett, melynek
mélyén egy hiúz ült nyugodtan és békésen, mintha várna
valamire. Kiba lassan felemelte fejét és a lányra nézett:
-Ki vagy?
-Én?-nevette játékosan a lány-Myu...De nem számít. Mert ezen
a helyen senkinek sem számít, hogy ki vagy.
-Mit akar ez jelenteni?
-Ez az a hely, ahol mindenki szabad lehet.
A fiú néhány hallgatag percig nézte az idegent, majd lassan
elindult a zöldellő domb aranyozott fűszálait taposva.
Nyugodtan maga mögé tekintett, hangja mégis zavart volt és
kissé dühös:
-Ne kövess engem.
-Miért ne?
-Nem félsz tőlem?
-Nem.-mondta nemes és zavartalan egyszerűséggel a lány.
-Farkas vagyok.
-Látom...-mosolygott.
Kiba lassan a domb tetejére ért. Lélegzete fennakadt, szemei
pedig döbbenten elkerekedtek a gyönyörűségtől, amint a
napsugaraktól aranyozott táj felvillant előtte teljes, szűzi
gyönyörében, mint egy lehetetlen látomás, mely láthatatlan
ujjaival bundájába túrt. A fák és a fű ártatlanul
zöldellettek a csillogó, kristálytiszta patak ezüstjével
megtörve, melyben a vízi állatok úsztak. Bölények, szarvasok
és egyébb terentmények legelésztek nyugodtan a mézédes fűből
falatozva, miközben a meleg és szerető nap sugarainak
függönye vetült rá az egész szépség természetes völgyeire,
szeretően itatva a virágok havas mezeit. Kiba gyönyörködött
a természet érintetlen szüzében, miközben csodálkozó ajkai
vágyakozva elszakították egymást:
-Ez...A paradicsom?
-Paradicsom?-lépett melléje Myu.
-Ezt a helyet kerestem...már nagyon régóta. Ez az a
hely...ahol szabad lehetek.
-Ha úgy gondolod, akkor igazad van. Ez a Paradicsom...neked.
A lány szelíden a fiúra tekintett, majd hátat fordított neki
és játékosan szaladni kezdett.
A napsütötte dombok könnyes fűszálai közt egy kecses hiúz
ugrándozott nyomában egy fehér farkassal. A kis állat
pimaszul üldözőjére meredt, előtte szökkenve. Kiba hirtelen
ráugrott és játékosan kitáltotta száját.
Myu és a fiú újra, emberi alakban estek a zöldellő fű közé.
A lány lila, döbbent szemeivel a megzavarodott Kibára
nézett, ki felette magasodott gyengéd testével. A fiú lassan
felült, de a lány elkapta a kezét és szerelmesen feküdve
előtte, kinyitotta ártatlan ajkait:
-Kiba...Örökre együtt maradunk?
A fiú nem válaszolt, kék szemeit lesütötte, majd fesegítette
a lányt.
-Velem akarsz maradni, ha ez a te Paradicsomod?-kérdezte
szelíden Myu.
-Különböző terentmények vagyunk.-suttogta a fiú.
-De megértem az érzéseidet.Megértjük egymást. Félsz?
-Nem félek semmitől. Nincs semmi...amitől félek.-nézett rá
kék szemeivel.
Gyönyörű volt a lány. A kecses és szerető napsugarak selymes
függönye gyöngyözött teste körül, miközben ott ült, mellete,
egy érintésnyire a harmatos fű közt. Tudta, hogy
természetellenes, de nagyon kívánta, ezért tekintetével
máshova próbált öszpontosítani...

Kiba a földön feküdt. Szemeit behunyta, amint érezte a
gyengéd kezeket, amint eltolják arcától barna tincseit. Rég
nem érzett ilyen nyugalmat. Ilyen mennyei, boldog
megnyugvást, mintha nem lenne holnap és nem lenne következő
perc sem. Csak a következményektől mentes, boldog,
harmonikus most volt, mely szelíd bájjal bizsergette lassú,
csendes testét, amint a meleg napfényben fürödve tekintett a
kristálytiszta ég gondtalan színpadára, miközben Myu ott ült
mellette.
-Kiba...Ugye örökre együtt maradunk?-kérdezte halkan a lány.
A fiú bólintott. Élvezte, amint a napsütötte domb lágy
fűszálai csiklandóan bundája közé túrtak egy ártatlan és
lassú kézzel. Kiba kissé meglepődött, amint megérezte a
szelíd ajkak mézédes nedvét és belséjébe ömlő meleg, szerető
lehelletet, mely szerelmes nyállal nedvesítette meg szomjas,
kívánó száját. Myu újra lehajolt, kezeivel megsimogatta a
fiút. Kiba tovább feküdt. Nem szólt semmit...Neki már minden
természetes volt. Érzte a lelkében áradó szabadság
gyönyörűségét és émelyítően szép, szárnyaló mámorát, mely
jóleső dobbanással áramlott szét nyugodt izmaiba. Myu
kimérten vetkőztette le. Kezei aprólékos, élvező gyönyörrel
tapadtak rá izmos hasfalának gyengéd völgyeire, miközben
ártatlan csókjai kívánó örömmel leheltek rá izzadó
nedvességet bőrére. A lány lassú volt. Kiba sosem érzett még
ilyet...Ilyen szépet...Még sosem érezte ilyen jól
magát...Csak egy halk, apró nyögés hagyta el ajkait, amint
Myu a szájába vette a férfiasságát és lassú ütemmel kezdte
rajta húzogatni a bőrt. Nyelve égető örömet okozva siklott
végig a feszes erek kusza domborulatain, miközben csendes
vággyal ízlelve juttatta el Kibát a végső Paradicsomba,
kinek teste megfeszült, amint tüzes magja sugárban
spriccelve tapadt rá Myu lihegő ajkaira. A fiú felsóhajtott...
A lány úgy magasodott felette, akár valami angyali látomás.
A fűszálak csilingelve egymáshoz tapadtak, amint Myu ruhái
lassú gyönyörrel a földre hullottak. Kiba érezte, hogy
valaki melléje feküdt...Izmos kezei gyengéd hévvel ragadták
meg a lányt és tolták oda testéhez, amint sóhajtozva eggyé
váltak...

Vonyítás visszhangja ömlött szét a harmattól gyöngyözött
levegőben...

Kiba és Myu egymás mellett ülve figyelték a szivárványos víz
selymes habjait. A lány halkan a fiú vállára hajtotta
csendes fejét. A szabadság és a határtalan, mennyei nyugalom
tengerében fürödve mosolyogva nézték a szótlan habokat
szótlan szemükkel. Élvezték egymás társaságát. Mintha örökké
tartott volna minden...
De hirtelen kavargó, vad és szilaj porfelhő kerekedett fel
és ébresztő dühvel az arcukba csapott.A fiú védekezésként az
arcához kapta kezét:
-Mi ez?
-Valaki megtalált...-suttogta a lány.
Nem nézett a szemébe...
Hirtelen a tér és idő egy torz, fekete masszává vált, melyet
elkezdett felfalni az üres éjszaka, elmosva a ligeteket, a
hófehér virágok havas mezeit, a friss és csörgő patakok
ezüstös folyamát, az aranyló rétek völgyeit. Myu szelíden
Kibára nézett. Arcán fájdalmas búcsú tükröződött, amint
csalódott ajkai szomorúan kinyíltak, mégis mosolygott, mert
a könnyek túl kínzóak lettek volna:
-Hazudtam...Kiba...ez nem a Paradicsom...
A fiú a kavargó és vad éjben fürödve próbálta elérni a
lányt, de nem tudott megmozdulni.
-Ez nem a Paradicsom...-mosolygott szomorú érzékenységgel
Myu-Ez az örökkévalóság kertje, ahol az idő megállt és akik
itt vannak, elfelejtik, hogy miért is vannak itt. Már én sem
emlékszem rá.
-Gyere velem!-próbált üvöltözni, miközben homályos
tekintetét fenyegetően szúrta a tajtékzó vihar.
-Nem lehet...Igazad volt Kiba...Mi különbözőek
vagyunk...-azzal alakja lassan kezdett szertefoszlani.
-MYUUUUUUUUUUUUU!!!!!!!!!
….......................................................................