A vértől vöröslő pára fagyosan kavargott a romlott téglafalak közt, megfagyasztva a mocskos vízcseppeket, mik haldokló csillagokként gyöngyözték az ereszt. A kocsik fenyegető robajlással rengették meg a nyirkos aszfaltot, min a sár dermedten tört meg és kavart rázkódó köröket az elmosódó kavicsok völgyeiben. A magas alak hosszú, fekete bőrkabátja tompán recsegett lépései közt, miközben kemény kalapján a fenyegető halálfej gonosz vicsorral meredt a vigyázban álló tömegre. Arca sápadt volt, bágyadt ráncok kocsonyásodtak képén, bőrkesztős, vastag ujjai közt pálcát szorongatott. Fekete napszemüvegén gonosz fintorral bámulta a mocskos embereket, kik remegő, csontoktól érdes végtagokkal nyikorogtak az omladozó, penész szagú ház előtt. Hirtelen a tömeget egy férfi zavarta meg. Fiatal volt, de öregebbnek tűnt, amint mocskos, besüppedt szemeivel, mik alatt lilás foltok híztak, meredt rá a fekete alakra, kinek gumicsizmája várakozó fröcsögéssel a sárba mélyedt. A vacogó tömeg ijedten nézte a férfit, ki türelmetlenül előtört a szürke, arctalan sokaság rengetege mögül. Kabátján foltok tarkállottak, csontos ujjai közt egy piszoktól csíkozott papírdarabot tartott:

-Herr...Itt valami felreertes van-nyögte ki-Nezze meg Main Herr. Ne Neze meg. En munkaerö vagyok. Potolhatatlan munkaerö. Van vegzetsegem es tudok he he hegedülni.

A fekete ruhás személy rideg arccal rámeredt. Ujjai ropogva megmozdultak és a magsaba emelkedtek. A pisztolycső hideg szürkeséggel villant fel, mint egy gyilkos szem, mely mögül halálos kattogással vibráltak fel a lenéző szavak:

-Halts Maul...-azzal dörrenés szakította fel a levegőt.

A tolakodó szája meglepetten kitárult. Ajkain forró vörösség kezdett gyöngyözni, miközben csodálkozó szemei bágyadt fehérséggel elkerekedve meredtek fel homlokához, a bugyogó vérfolyóra szegeződve, mely öklendező hízással kezdett el fejéből ömleni. A tömeg szeme meg sem rezzent. A halott a földre esett, mire a Standertenführer intett kezével. Két katona jelent meg, kik mozdulatlan képpel megfogták a jéggé dermedő testet, mely feketedő vércsíkot húzott maga után.

Egy selymes és ápolt férfikézben a toll fekete pöttyöket öklendezve formázta meg a szavakat:

„A mai napom is a szokásos rendszerességgel telt. Utam a Zell-am-Seebe vezetett. Frau H mindig nagyon kedves velem, meg se kellett szólalnom, máris tudta, hogy mit hozzon nekem. Csodálatos, mindig lenyűgöz a kék szemeivel. Tökéletes példány, kár hogy másé. Tudta, hogy a szokásosat rendelem. Kávét. Erőset. Valami sajtosat. Utána még egy kis kávét. Nehéz napom lesz. Mint mindig. Magda fehérneműt akar tőlem. Szereztem igazi Olaszt. Nagyon drága volt, de megérte. Mindent neki, megérdemli. Úgyis nagy luxus ez mostanság, mikor a fejadag is pont elég. Még szerencse hogy spóroltam és sikerült megtakarítanom egy kis pénzt. Helix elitta az övét. Pénzt akart kérni, de nem adtam neki. Kemény napom lesz."

A két katona dolga elvégeztével Standertenführer mellé lépett egy vigyázba állva tisztelegve kinyújtották kezüket:

-Herr commandent, Standertenführer.

A férfi bólintott, utána lassan a tömeg közé lépett. Mintha élő és szuszogó gyomok közt sétált volna, miket végigméricskézett üveges szemeivel, majd előrántotta a pisztolyt, melynek hangja robajló sistergéssel tövestül szakította ki a gazt. Merev arcán a vér maszatosan csillogott, miközben a pisztoly újra és újra dörrent, addig, míg ki nem ürült a tár. Utána az üres fegyvert hozzá vágta egy verejtékző öregember fejéhez, kinek szilánkokra törő koponyájából a forró agyvelő vérrel keverve spriccelt elő. A férfi átlépett a hullán. Hirtelen szemei megakadtak valamin, mely vakító és egető figyelemmel lógott ki az arctalan és szürke tömeg könnyező soraiból.

„Helix szerint le kellene szoknom. De nem tudok. Ő iszik, én cigizek. De sportolok is. Mielőtt elmennék otthonról, futok egy-két háztömböt. Jó izmos a lábam. Tökéletes. A napjaim olyan szürkék."

A Standertenführer lépései fenyegetően kopogtak a fagyos aszfalton. Hirtelen ropogó ujjai kinyúltak és megragadtak valamit az élő szürkeség közt. Egy lányt rángatott elő a bűzös sűrű folytogató felhője mögül, kinek mocskos, szakadt ruhája mögül csábító gyengédséggel dudorodtak ki húsos mellei a kemény és vöröslő bimbóival együtt. A férfi ropogó ujjai rideg durvasággal megérintették a teremtés formás fenekét, kinek combján a keserű, sárgás folyadék ezüstös gyöngyöződéssel csorgott végig . A Standertenführer fekete szemüvege mögött tekintete zavartan villant fel, amint a remegő lányra nézett, ki piros szemeivel megszeppent gyerekként meredt rá, miközben elfojtott könnyei félelemtől remegve hatoltak ruhája alá. A teremtés haja rózsaszínes kócokban omladzott a tapogató ujjak közt. A Standertenführer megszagolta. Rideg arcán csodálkozó grimasz torzult el, amint megpillantott két kis szarvat a lány fejéből kinőlve.

„A Standertenführer megint tisztogatott. Még éri meglepetés az embert. A tömegben egy furcsa lányt talált. Ijesztő volt, ugyanis a lány haja közt furcsa kinövéseket vett észre, mik szarvakhoz hasonlítottak, mintha nem is ember lett volna, hanem valamilyen szép torzszülött. Bevallva, megkeményedtem, mikor a Standertenführer kidobta a tömegből. Sosem láttam még ilyen zaklatottnak. Rólunk, árjákról mormogott valamit. A lány furcsán viselkedett én nem beszélt a nyelvünkön. Valószínűleg külföldi, de nem találtunk nála semmilyen iratot. Rejtély hogy hogy kerülhetett a tömeg közé, valószínűleg elkeveredett. Nem tűnt zsidónak. Feltűnően szép és mocskos volt. A Standertenführernek szólnia kellett volna a felsőbb tiszteknek, ugyanis nem minden nap találkozik az ember szarvas emberrel, de bölcsen rájött, hogy ezzel csak a saját munkáját növelé meg, ezért megparancsolta nekem és Helixnek, hogy lőjük le a lányt, majd tüntessük el a hulláját. Én Helixre hagytam. Azt mondta, meg akarja először dugni. Felajánlotta, hogy utána én is meghághatom, de nekem Herr K-val van találkozóm. Pedig milyen jó lett volna..."

Helix a mocskos sikátorok közt húzta a lányt. Utána vad durvasággal a földre hajította. A sár gyönygözve csapott fel a levegőben. A lány ijedt, könnyektől homályos szemeivel a felette álló férfira meredt és könyörgő kezeit maga elé kapva védeni próbálta magát a vaskos karmoktól. Helix röhögve arcon csapta a lányt, kinek orrából a vér sugárban spriccelt elő és keveredett össze a sárral, miközben sikítozó, rimánkodó szavakkal nézett rá. A férfi nem értette a szavait. A lány könnyektől fuldokolva hadarta szétfolyó szavait, de Helixt hidegen hagyta a két kéz, mik könyörögve körülcsavarták a lábait. A férfi újra eltaszította a teremtést és kigombolta a nadrágját. Férfiassága húsosan lüktetve ágaskodott ágyékánál a feszes erek hálójában. Megragadta a lányt és magához rántotta, kinek piros szeméből az ezüstös buborékok remegő sikoly kíséretében buggyantak elő. Helix vadállati ütemmel mozogni kezdett benne, miközben ujjait a lány nyaka köré fonta, körmeit belemélyesztve bőrébe és fejét hátra vetve üvöltözni kezdett a görcsbe rántó kéj miatt. A teremés fájdalmasan eltaszította magától a férfit. Combjai közt vére cuppogott, miközben remegve a földre bukott. Helix dühödten hörögni kezdett:

-Kis kurva...-azzal pisztolyáért nyúlt.

A fegyver dörrenése vad villámként hasította fel a levegőt. Helix szemei értetlenül izzani kezdtek, amint a lányra meredt, kinek kócos haja fekete arcába omlott, melynek mélyéről vörösen izzó tekintet villant fel, olyan gyilkos indulattal, melynek éles látványától a férfi forró nedvességet érzett meg az ágyékánál. A golyó halkan a lány előtt úszott a levegőben, majd egy fémes koppanással a földre esett és odagurult a férfi csizmájához. Helix szemgolyói szinte kilövődtek a fájdalom miatt, amint a kezére meredt, mely kicsavarodott, végül recsegve kiszakadt helyéről vörös vérpettyeket szórva szét a levegőbe cafatokban derengő húsával együtt. Nem tudott felüvölteni. Füleiben tisztán és fenyegetően beleömlött a derengő suhogás, mely belevájódott gyomrába. Szája kitárult, miből elborzadt, barnás hányás robbant elő, miközben görcsbe ránduló teste recsegő hangok kíséretében eltorzult.

A falakra a vér forró zuhataga ömlött a kifacsart belsőségek bűzös kocsonyáival együtt...

A sikátorok közt katonák meneteltek. Lépéseik egyszerre kopogtak a rideg aszfalton. Hirtelen a ködből egy lány lépett elő. Vérző szemeivel az emberekre tekintett, majd dühödt fintort ejtve teste görcsbe rándult. Az egyik katona hörögve a magasba csapódott, amint érezte a húsába belemarkoló ujjakat. Sikoltozva vonaglott a beleibe csimpaszkodó derengés gyűrűi közt, miközben kezével elgyengülten próbálta letépni magáról a láthatatlan hullámot, melynek vonagló és kígyózó árnya megcsillant a lámpák fényében. Teste vízként loccsant szét vörös esőt ontva, mely forrón viharzott társaira. A többi katona üvöltve előrántotta fegyverét és lőni kezdtek, ám a golyók nem érték el a lányt. A lény testéből újabb, sziszegő hullámok robbantak elő. Egy másik férfi megérezte a torkánt körülcsavaró ujjakat, de nem tudta lefejteni magáról őket, mert feje recsegve kitört helyéről. A maradék ember könnyezve meredt rá a furcsa idegenre, ki rájuk szegezte véres szemeit. A fegyverek fémes sikollyal a földre zuhantak, a katonák pedig hátat fordítva menekülni kezdtek. A levegőben suhogó árnyak kígyózva fodrozódtak, majd süvítő nyílként előre csapódtak.

Vér töltötte fel az aszfalt barázdáit, melyekből lassan kiöntött...

„Nem bírok megszabadulni a képtől...Az osztagot valaki kegyetlenül kivégezte. A kép nagy port kavart. Meg volt csonkítva a testük. És megtalálták Helixet is. Vagyis azt, ami megmaradt belőle...Árja vagyok. Ugyan nem kék a szemem, de az vagyok...És felette állok, mert az a lány nem árja. Még csak nem is szőke, de én igen. Ráadásul ott volt a fején az a két szarv. Mit jelenthet ez? Muszáj minél több dolgot leírnom róla. Nem volt nála se fegyver, se papír, semmisem, mégis több mint 20 embert ölt meg. Biztos ő volt az... A Standertenführer is eltűnt. Én tudom mi lett vele. Nem merek kimenni az utcára. Én látta..."-azzal az írás görcsösen megszakadt.

A tinta vérrel keverve öntötte el a papírt és mosott el minden betűt...

vége

Szerző: Ashikaga