Az égen lassan és csendesen szállt a tollpihe. Kagura unottan letekintett az alant elterülő, zord tájra, mely zakatolta magából a mérges, kénes gőzt, lilás ködbe borítva a völgyet. A nő arcán halvány kétségbeesettség ragyogott, miközben vörös szemei kissé megrebbentek a szabadon szárnyaló felhők látványa miatt. Kezét lassan a mellkasához szorította. Üresen kongott a belseje. Nem érzett semmi lüktetést, mégis, szív nélkül is... Szeretett volna beleugrani a felhők gondtalan tengerébe, szeretett volna szabadon és kötöttség nélkül harcolni, új, ismerelen vidékeket felfedezni. De nem tehette meg...A szabadság óriási luxus lenne. Megpillantotta a mellette alattomosan zizegő pokldarazsakat, melyek gonosz szemeiben tükröződött a nő.

-Hm...Legalább a gondolataim szabadok...-suttogta.

Hirtelen fényes ostor zúgott végig a levegőn, melynek nyomát tompuló sziszegés és elfojtott fröcsögés jelezte, amint gyilkosan suhogva kettécsapta a darazsakat.Kagura szemei döbbenten kigúbadtak, amint letekintett. Egy férfit pillantott meg, kinek szépséges, fehér hajába belefodort a hízelgő, forró szellő. Sesshomaru rideg szemeivel lassan a boszorkányra tekintett:

-Naraku csatlósa...

A nő vörös ajkai sértett fintorba torzultak, miközben szemeiben gyűlöletes tűz lobbant fel:

-Ne merj így nevezni. Hisz tudod hogy mit kértem tőled.-azzal emlékezetében halvány emlékderengés villant fel.

-Tudod hogy mik ezek? A szent ékkő szilánkjai. Neked adom őket. De cserébe meg kell tened valamit. Öld meg Narakut...Szabadíts meg tőle...

Kagura szemei remegve kitisztultak amint az emlék fátyola elrebbent előlük és újra a férfira tekintett:

-Mit keresel itt?

-Naraku szívét, ha nem lenne nyilvánvaló...-közölte hidegen és mereven.

Kagura nyelt egyet, miközben kezei ropogva ökölbe szorultak, miközben arcáról lassú verejték csorgott alá.

Egy fehér keretű, fagyos tükörben tükröződött a nő, amint beszélgetett a férfival. A halvány, tárgyból előderengő fényesség tüzében egy sötét alak romlott, tömény gonoszságtól oszladó képe vált láthatóvá. Naraku medrében cuppogó, éles tekintettel a mellette álló Hakudushira nézett, miközben szája kimért mosolyra húzódott fel. Hakudushi gúnyosan megszólalt:

-Kagura már megint rossz helyen van rossz időben.

Naraku helyeslően hunyorogni kezdett és maga elé emelte kezét. Ujjaiban görcsösen dobogott valami vörös, húsos tárgy:

-Tudod mi ez Hakudushi?

A fiú elégedetten rátekintett a csomóra:

-Hm...

-Az az ostoba Kagura, úgy gondolja hogy nem látom a darazsak nélkül. Nem kell szó se hogy tudjam mire gondol...-azzal ujjai ördögien begörbültek és fagyosan rácsimpaszkodtak a szívre.

Kagura fejét lassan hátra vetette, amint Sesshomaru ajkait csupasz hasához tapasztotta és kéjes, szomjas csókokkal nedvesítette el testét. A nő gyengén megvonaglott a földön elterülő tollpihén, miközben kezei görcsösen nyújtózva belecsimpaszkodtak a fűszálakba, amin érezte, hogy Sesshomaru kényeztető szája felizzítja ágyékát. Némán felsikoltott a gyönyörtől, miközben vágytól rángatózó ujjaival mély árkokat vájt a nedvesedő földben. Sesshomaru nyelve vonagolva a nő testébe hatolt és mohón ízlelgetni kezdte belülről a húsához tapadva, mely azonnal ontani kezdte a szerelem édes nedveit a férfi szájába ömölve. Kagura lassan felemelkedett. Zihált, ajkai mögül apró, de egyre hízó nyálcseppek kezdtek gyöngyözni, miközben teste megfeszült, majd vágyakozva előre omlott a férfira zuhanva. Szerelemre éhesen markolta meg Sesshomaru hímvesszejét. Szemei izgalomtól elráncosodva csukódtak be, amint vörös nyelve simogatni kezdte a feszesen és mereven lüktető húsdarabot, melyet aztán a melle közé szorított. Mély lihegése derengett a parázsló levegőben, amint megnyalta száját, melyből forrón buggyant elő a férfi magja nyálával habozva és keverve maszatossá és ragadóssá téve az állát. Sesshomaru nem törődött vele, ajkait a nőére tapasztotta és nyelvét táncra hívta. Közben egy erős és rideg mozdulattal Kagurába hatolt. A nő bágyadt szemei kigúbadtak, de aztán újra becsukódtak átadva magát az élvezeteknek. A férfi nyugodtan lüktetett benne lassú mozdulatokkal dörgölőzve a húsához. A nő felsóhajtott és átkarolta Sesshomarut. Ágyéka meg-meg remegett a gyengéd csapások miatt, mik egyre feljebb vitték, közel a felhőkhöz a szabad szél szárnyán. Érezte a beteljesülendő vágyat, a tömény kéjt és gyönyört, mely beléje robbant és megégette belül. Ajkai sikolyra nyíltak, szempiláinak gátját sós buborékok törték át végig csorogva az arcán, miközben lángoló teste zakatolva, ragadós, testi nedvekkel átitatva megfeszült.

Szemei döbbenten tárultak fel a fájdalom miatt, miközben érezte, hogy a hideg szellő beledodor a hajába. Döbbenten megpillantott egy kis tillpihét, mely meglengett a szabad szélben, majd a távolodó, hideg férfira nézett a kába vágyakozásból felébredve. Nem akarata miatt ébredt fel, hanem a fájdalom és a kínos meglepettség szorította össze testét és egy hang, mely sziszegve suttogta a nevét. A fájdalom olyan erős volt, hogy fel sem tudta fogni, összemosva előtte az alakokat. Már csak azt a tollphét látta, mely csendesen táncolt a sötétségben, mint a kísértet, majd alábukott az ében horizont alá.

Dobogást hallott...És a saját lihegését az éjben. Remegő, csukladozó lihegést...

Dob dob dob dob...........dob dob dob................dob …...............dob.................

….....................................................................................................

Vége